EGY CIKK-SOROZATOT INDÍTOK EL - MELY SORÁN BEMUTATOM A FÖLDÖN TALÁLHATÓ NÉHÁNY KÜLÖNLEGES KRISTÁLYFEJET ÉS ŐRZŐIKET.
ELSŐKÉNT TERMÉSZETESEN A MITCHELL-HEGDES FÉLE KRISTÁLYFEJET MUTATOM BE - MIVEL SZÁMOMRA IS Ő VOLT AZ ELSŐ - AKIRŐL EZEN ÉLETEMBEN OLVASTAM ÉS AKI ELINDÍTOTT KRISTÁLYFEJ ŐRZŐI PÁLYÁMON.
REMÉLEM EGYSZER MAGYARORSZÁGRA IS ELLÁTOGAT ÉS SZEMÉLYESEN IS TALÁLKOZHATOK VELE ÉS ŐRZŐJÉVEL!!
A világ leghíresebb kristálykoponyája a felfedezőjéről kapta a nevét, Frederick Albert Mitchell-Hedges-ről (más források szerint Frederick Arthur Mitchell-Hedges). A férfi afféle Indiana Jones előkép volt a XX. század elején. A Ki kicsoda Nagy-Britanniában könyvben állítólag hosszabb cikkely foglalkozik vele, mint Sir Winston Churchillel.
Élete nagy szerelme a régészet volt, a hétköznapi városi létet túl unalmasnak találta, így expedíciókat szervezett a tengeren túlra, miközben gyémántkereskedelemből, tanításból, kalandjainak megírásából és újságírásból tartotta el magát. Karizmatikus személyiség volt, aki a szerencsejátéktól a mélytengeri halászatig mindent szenvedélyesen csinált. Egyéniségéhez érdekes adalék, hogy örökbefogadott – és nevére vett – egy árva kislányt, Anna Le Guillont. Anna gyakran elkísérte nevelőapját különböző kutatóútjaira, így neki is kijutott kalandokból.
Az 1900-as évek elején híre ment, hogy Brit-Hondurason (Közép-Amerikában, ma Belize) a dzsungelben romváros rejtőzik. Mitchell-Hedges expedíciót szervezett, és mivel szinte rögeszmésen hitt Atlantisz legendájában, úgy gondolta, ezen a helyen bizonyítékot tud szerezni a valamikori kontinens létére. Erre az útjára elkísérte Anna, valamint üzlet- és élettársa Lady Richmond-Brown.
Az expedíció kalandregénybe illő körülmények közepette érkezett célba, életben maradásukat az egyik helyi törzs segítőkészségének köszönhették. Hihetetlen nehézségek árán dzsungelirtásba kezdtek, az aljnövényzetet felégették, és szemük elé tárult egy – nagyobbrészt romba dőlt – ősi város. A látvány csodálatos lehetett: falak, lépcsők, kőrakások, kisebb lakóépületek, sírhelyek, és egy, a környező vidék fölé emelkedő, nagyjából harmincöt-negyven méter magas piramis. A várost Lubaantun-nak, Hullott Kövek Városának nevezték el.
A továbbiakban Anna Mitchell-Hedges beszámolójára támaszkodom, mivel a legtöbb forrásban ez található, és némely szakértő véleményével szemben én elfogadom hitelesnek.
A feltárás nem hozott túl sok eredményt, egészen addig, míg egy forró délutánon, amikor mindenki a hőségtől elgyötörten aludt, Anna úgy nem döntött, hogy felmászik a piramis tetejére, mivel állítólag gyönyörű kilátás nyílik onnan. Igaz tilos volt az efféle akció, mivel a földrengések és erózió által megrongált építmény meglehetősen balesetveszélyesnek tűnt, de egy tizenhat éves lányt ez nem tudott visszatartani egy izgalmas kalandtól. A gondolatot tett követte, Anna nem sokkal később az épület tetejéről szemlélődött. A kilátás tényleg csodás volt, és ahogy nézelődött, a kövek közötti hasadékból csillogást látott kiszűrődni. Visszatért a szállásukra, és elmondta nevelőapjának, mit látott, ám ő nem adott hitelt szavainak. Ennek ellenére a másnap reggel Mitchell-Hedgest is a piramis tetején találta.
A maják és a nácik
Közel három hétbe telt, mire ki tudtak emelni annyi követ, hogy hozzáférjenek a csillogó tárgyhoz. Anna a megtaláló jogán pontosan a tizenhetedik születésnapján ereszkedett alá a piramis belsejébe, felkapta a tárgyat, és már húzták is fölfelé. Amikor letörölték róla a port, kiderült, hogy egy teljesen átlátszó, hegyikristályból faragott, alsó állkapocs nélküli koponyát tart a kezében.
A maják megőrültek az örömtől, megcsókolták a földet, egymást ölelgették, örömtüzeket gyújtottak, és napokig ünnepeltek. Mivel a munkát teljesen elhanyagolták, Mitchell-Hedges úgy döntött, a maja királynak adományozza a koponyát, tekintve, hogy az eredetileg is ezen nép tulajdonát képezte. Ãgy aztán helyre állt a rend, bár az örömtüzek sokáig égtek a szobor körül. Pár hónap kutatás után előkerült az alsó állkapocs is, nem messze a koponya eredeti helyétől.
Amikor az ásatás véget ért, a maják odaajándékozták a kristálykoponyát a kutatónak, hálából a sok segítségért és emberséges bánásmódért, amiben az elmúlt években részesültek. A műtárgy így Angliába került, ahol Mitchell-Hedges gyakran mutogatta barátainak, és egész legendát szőtt köré. A Végzet Koponyájának (skull of doom) nevezte, állította, hogy ezzel hoztak halált ellenségeikre az ősidőkben a maja feketemágusok, és persze Atlantisz elveszett örökségének tartotta.
A háború alatt – állítólag – a németek megpróbálták ellopni a koponyát egy brazil múzeumból – bár arra nézvést, hogy hogyan került oda, semmilyen adatot nem találtam –, és ismerve a náci vezérkar okkult szimbólumok, ereklyék – és koponyák – iránti vonzódását, nem elképzelhetetlen a dolog. Ma már tudott tény, hogy a Gestapónak parancsba adták a kristálykoponyák felkutatását, és az sem titok, hogy Ausztria bekebelezése után az egyik bécsi múzeumban őrzött „Végzet Lándzsáját” Hitler rögtön Berlinbe vitette, a többi elrabolt műkincs közé. Nem zárható ki tehát, hogy a náci vezér a Mitchell-Hedges-féle kristálykoponyának is hasonló sorsot szánt.
Frederick Albert Mitchell-Hedges 1959-ben bekövetkezett haláláig a koponya az ő tulajdonát képezte, utána Anna örökölte. Anna Mitchell-Hedges Kanadában telepedett le, egy Torontó melletti kisvárosban, Kitchenerben élt 1996-ig. Unokaöccsére hagyta a koponyát, aki a mai napig tulajdonosa és gondviselője maradt a műtárgynak.
Vizsgáljuk meg közelebbről ezt a rendkívüli leletet!
A koponya tulajdonságai
A koponya – az egyik forrás szerint – 14,76 cm magas, 20 cm hosszú, és 12,46 cm széles, súlya 5,18 kg, bár ez egy némileg kicsinek tűnik egy felnőtt emberi fejhez képest. Anyaga a HP laboratóriumában elvégzett vizsgálatok szerint tiszta, valódi kvarckristály. Ez a vizsgálat azt is bizonyította, hogy az állkapcsot ugyanabból a tömbből készítették, mint a koponyát. A tudósok szerint rendkívül ritka a természetben az ekkora méretű, és ilyen tisztaságú kristálytömb. A mikroszkópos vizsgálatok a felületén a legkisebb karcolást sem tudták kimutatni, így a mai napig nem tudjuk, hogyan, mivel munkálták meg a kristályt. Figyelemre méltó a polírozás hihetetlen minősége, a csillogó felület lágy, emberi bőr benyomását kelti. Feltehető, hogy kézi megmunkálással készült, de ebben az esetben kb. 150-300 év folyamatos munkát vett igénybe az elkészítése.
A koponya szemüregei ívelten trapéz alakúak, a járomcsont leheletfinom ívben elemelkedik el az ékcsonttól, és a halántékcsontnál találkozik újra az alappal, ráadásul az egész arckoponya enyhén aszimmetrikus, tökéletesen mintázva meg ezzel a valódi emberi koponya jellegzetességeit. Az állkapocs különálló darab, egy jól kialakított ízülettel kapcsolódik a koponyához, így pontosan képes produkálni az emberi áll élettani mozgását. A fogak külön-külön vannak kifaragva, és annyira tökéletesen kidolgozottak, hogy kopottságuk alapján meg lehet állapítani a modell életkorát. Az egyik tudós megjegyezte, hogy a zápfogak nem „X” alakú hornyokkal rendelkeznek, mint a normális emberi fogak, hanem „+” alakú bemélyedéseket lehet látni rajtuk.
A kristálykoponya további furcsasága a szájpadlás kiképzése: ez ugyanis lehetővé teszi, hogy ha a műtárgy alatt fényforrást helyezünk el, akkor a fény egyenesen a szemüregekbe vetüljön, hipnotikus hatást gyakorolva ezzel a szemlélőre. A vizsgálatok kiderítették, hogy nem véletlenről van szó, a készítők szándékosan hoztak létre ilyen optikai hatást.
Három anatómiai eltérést lehet rajta felfedezni: az első szerint a koponyalapon nincsenek rajta a nyúlványok és nyílások, de ez érthető, mivel kialakításuk lehetetlen feladat elé állította volna az ismeretlen művészeket. A második eltérés az alsó állkapocsnál található, itt az áll nem ugrik előre annyira, mint az megszokott az emberi koponyákon. A harmadik eltérés a legkülönösebb: az agykoponyán nincsenek kialakítva a kutacsok. Ennek magyarázatát a mai napig nem ismerjük.
Elmondható tehát, hogy a Mitchell-Hedges-féle kristálykoponya az ismert kristálykoponyák között a legkidolgozottabb, anatómiailag tökéletes volta, alapanyagának tisztasága messze kiemeli a többé-kevésbé jól faragott szobrok sorából.
Kételyek és konklúzó
Akad tudós, aki szerint Anna Mitchell-Hedges története elejétől végéig hazugság, vagyis a hölgy soha nem járt Közép-Amerikában, így ott nem is találhatott kristálykoponyát.
Mások azt hozzák fel, hogy Mitchell-Hedges Lubaantuni tartózkodása alatt nem beszélt soha a legfontosabb leletéről, míg tudunk egy olyan számláról is, amely bizonyítja, hogy a férfi a negyvenes években 400 fontért vásárolt egy kristálykoponyát. Anna szerint ezekre egyszerű a magyarázat: mivel a tárgyat a majáknak ajándékozta, az ásatás alatt nem is hozta szóba látogatóinak, mert nem az övé volt. A számla pedig oly módon keletkezett, hogy nevelőapja anyagi nehézségei miatt letétbe tette a műtárgyat a család egy tehetős barátjánál, és amikor visszavásárolta, akkor kapta a nyugtát.
Azt már csak a cinizmus mondatja velem, hogy az egész ajándékozási ceremónia a majákkal azért történt, mert Mitchell-Hedges el akarta kerülni azt, hogy ez a gyönyörű műtárgy múzeumba kerüljön, később pedig, mint az őslakosok ajándékát, már jogosan birtokolta a koponyát. Ugyanez történhetett a letét esetében is, de itt már papírral is tudta igazolni, hogy övé a kristálykoponya.
A HP laboratóriumi vizsgálatai hathatósan bizonyították, hogy nem hamisítványról van szó, tehát ez a vád szerencsére kiesett. Az 1990-es években többen is megpróbáltak kristálykoponyát gyártani modern eszközökkel, de lehetetlennek bizonyult egyazon tömbből kifaragni mind a két részt, mivel valamelyik mindig eltörött. Végül Mexikóban készítettek egy koponyát állkapoccsal két különböző kristálytömbből, azt viszont képtelenek voltak olyan hihetetlen tökéletességgel fölpolírozni, mint amilyen az eredeti, hiányoztak a lágy, sima ívek, az egész tárgyon látszott a gépi megmunkálás.
Mindezidáig nem született elfogadható magyarázat a Mitchell-Hedges-féle kristálykoponya készítésével kapcsolatban, nem tudjuk kik és mikor faragták, vagy egyáltalán faragták-e, nem pedig valamilyen általunk ismeretlen technikával hozták létre, hiszen az anatómiai és optikai ismeretek ilyen szintű ötvözése nem volt jellemző a régmúlt korokra – sőt manapság sem menne egyszerűen.
Elmondható tehát, hogy a Mitchell-Hedges-féle kristálykoponya a mai napig világunk egyik legnagyobb megoldatlan rejtélye, a rengeteg tudományos és tudománytalan magyarázat és elmélet közül eddig egyik sem tisztázta eredetét és készítési módját megnyugtatóan.
FORRÁS: http://www.sfportal.hu/a-mitchell-hedges-fele-kristalykoponya-1218.scifi
